Dátum: 2024 március 29. (péntek) | Auguszta

hírek

VINDICS BALÁZS ÚJ EGYÉNI CSÚCSA

Pályafutása benti legjobbjánál is jobbat futott 800 méteren Vindics Balázs, ami azért nagy szó, mert fedettpályán február 23-a óta ő a felnőtt országos csúcstartó (1:46.20), és mert azon kevés középtávfutó közé tartozott, akinek a szabadtéri egyéni rekordja a gyengébb.

Nos, most már nem: Veszprémben 1:46.18 lett a győztes ideje, amivel biztosan utasította maga mögé legnagyobb itthoni riválisát, a rutinos és szintén jól futó, 1:47.98-cal célba érő Kazi Tamást.

A sokadik nagy párharcuk volt ez, és vélhetőleg, remélhetőleg nem az utolsó.

"A múlt héten egészen jókat edzettem, úgyhogy reménykedtem benne, hogy lesz jó futás – mondta Vindics Balázs. – Tudtam, hogy ez elsősorban rajtam múlik, úgyhogy felkerestem a többieket, hogy tudnánk-e kooperálni. Kazi Tomival azt beszéltük, hogy jó lenne egy jó tempó most is, és a jövő héten is. Mindketten 52-53 közti négyszázban és 1:19-1:20 közti hatszázban gondolkoztunk. Arra jutottunk, hogy ezen a héten én állok élre, két hét múlva pedig ő. Remélem, abból is össze tudunk majd hozni valamit. A tempót sikerült jól belőni, bár az első négyszáz talán picit lassú volt, az sem kizárt, hogy 53 másodpercen valamivel kívül kezdtem. Utána viszont végig jól ment, nem esett a tempóm szerencsére. Első futásra ez nagyon biztató, főleg ha még egy jó iramot is be tud valaki lőni nekem."

Gratulálunk a remek eredményhez!

Az alábbi linken megnézhetik a futamot:

https://www.facebook.com/magyaratletika/videos/566682140882475/?__tn__=kCH-R&eid=ARCtGV6OA8jRhkz7el7AUbuHut6hHyNP59mJIrsqNBIg0FHxf7BCzc1BAn75CxPLHbmhoy9HvdEjL6HZ&hc_ref=ARRVFgDFpi2_3ltfUeS_FJNsSbKQlu0SuIvOtCWcoP6PtZkTPA9hZAtmd_p4dZENDP0&fref=nf&__xts__[0]=68.ARBwExtY7TGKCazm5r9EluQ9KobP0job1hyqcp8eWMJfjurCkKujBTHTL2qptglwWWo0RHUOFL2qVkdhljDnl4QJSiTlAUVpnuSXkUsXBVp-5DqD3bXc3MQV4rQVQf_Ji58pHP0INAdoXQlmxVbXVgAnUPvXj_pD3WvioG9JNnPcnZh_GqnuNvWpj5rGSRQHpttl2NE7nwl9QXubh13eRKe_evwIUiYNNPNr09mZ48HZaFFpoQaoCCqw61HiWL9ca1uOCnqyjXIe5DZZHMrtsMb_k7BdZuQvFvPYn0KH10-yCK9TsAZRsGUsGWMIxbaJKxz4vnvcU3TL_ySn8215yxFw4HGiP6UrvWABN5WWrlkBXmlSi_TpnyrY1CgLmsNf_idKVZbFX1D44Ar9-8KWxb3SuJETBMwsARtga-PA5QPfrlFTYhbBInkYuFKI9BZtGEumyTvKwnduJM7aAQG9vi63ULP0eO3V64x9UN4RtFy2l_5k6bIZ4v9Tpc7E41Aws43biToRllh-7TOn2TelfENrsX11eKTEBg

(forrás: atletika.hu)

Sportolj velünk az UTE szakosztályaiban!

UTE az utánpótlásért alapítvány - 1%

Mi az, amivel megőrizheted a gyermekeid egészségét?
Mi az, amivel segítheted olimpikonjaink felkészülését?
Mi az, amivel segítheted kedvenc klubodat?
Mi az, amit igyen adhatsz tavalyról?

UTE az utánpótlásért Adószám: 18165159-1-41