Papp Krisztina az idei sikerek után is mértéktartóan tervez

„Szárnyaltam, mert Európáért futottam”

– Amikor megkérdezték, vállalnám-e a szereplést az európai csapatban, nem akartam hinni a fülemnek. Álmomban sem gondoltam volna, hogy egyszer a kontinensválogatottban szerepelhetek – mondta Papp Krisztina.

– A futásán egyáltalán nem látszott, hogy megilletődött, a táv több mint feléig tartotta a lépést a világ jelenlegi legjobbjával, az etióp Tirunesh Dibabával.
– Mindent vagy semmit alapon versenyeztem, a második ezerötszázra azonban elfáradtam. Éreztem, hogy hosszú volt a szezon, de így is hatodik lettem.

– Egy héttel korábban Stuttgartban a világdöntőn is beugróként indult.
– Sokadmagammal a tizennegyedik voltam a pontversenyben, ezért a berlini Golden League-viadal után úgy véltem, befejeződött a szezon. Ám a világdöntőn indulók közül a vártnál többen választották az ötezer métert, így háromezren mégis rajtolhattam. Gondoltam, egy utolsó futásra még összeszedem magam. Kilencedik lettem, s ennek nagyon örülök, hiszen tavaly a tizenkettedik helyen végeztem.

– Ezt követően hívták meg az európai csapatba, s a Világkupán még jobban szerepelt.
– Feldobott a verseny hangulata, hogy csapatért küzdhetek. Atlétikában ritkán van erre lehetőség, én már attól is szárnyaltam, hogy bekerültem a válogatottba.

– Korábban előfordult már, hogy ilyen sokáig tudott Tirunesh Dibabával együtt futni?
– Talán a római Golden League-viadalon mentem egy ideig vele.

– Futás közben eszébe jutott, hogy esetleg a célig is bírja?
– Ezzel az elhatározással álltam oda. De amikor jön a zsibbadás, akkor nehéz helyzetbe kerül az ember. Két ilyen pillanatom volt Athénban: ezer méternél, és ötszázzal a cél előtt.

– Ilyenkor mit érez?
– Fájdalmat. A lábam elnehezedik, de az agyam tudja, hogy menni kell. Mindig nagyon jó érzés, amikor sikerül legyőznöm saját magamat.

– Nem reménytelen vállalkozás az afrikaiakkal versenyezni?
– Szerintem nem. A hosszútávfutásban sok év egymásra épülő munkája hozza meg a jó eredményt, én pedig még csak huszonhárom éves vagyok. A legjobb európaiak többnyire harmincévesen érnek a csúcsra. Remélem, én is. Persze nem a világbajnoki címre gondolok, de úgy érzem, az Európa-bajnoki dobogó, vagy a világbajnoki, olimpiai döntő valós cél lehet. Az afrikaiak egyébként kiemelkednek a mezőnyből, de nekik is lehet rossz napjuk, eltaktikázhatják a versenyt.

– Alig egy hetet hagyott ki, és máris újra edz.
– Nem bírtam a bennem lévő energiával, le kellett mennem a pályára. Hiába veszem a nyakamba a várost, vagy próbálok túrázni, az nem elég. De azért pihenni is fogok, egy hétre Barcelonába utazom. Aztán készülök a fedett pályás Európa-bajnokságra.

Mátay Anrea - Nemzeti Sport