Dátum: 2024 március 29. (péntek) | Auguszta

hírek

ÉVZÁRÓ ÉS DÍJÁTADÓ AZ ATLÉTIKA SZAKOSZTÁLYNÁL

Évzáró ünnepséggel egybekötött díjátadót tartottak atlétáink.

2020-as évben sajnos a pandémia miatt nem tarthattuk meg a dijátadó ünnepségünket, de ezt idén pótoltuk. Sok verseny elhalasztásra is került ebben az évben. Nemzetközi porondon alig vagy egyáltalán nem tudták megméretteti magukat a versenyzőink. De ez szerencsére nem szegte kedvüket és a hazai versenyeken remekeltek!

Újonc korosztálytól felnőttig díjaztuk az év atlétáit.

Újonc - Katona Emma

Serdülő - Bán Eszter és Sánta Balázs

Ifjúsági korosztályban a díjat Trakperger Árpád adta át Kovács Lénának és Birovecz Bátornak.

Juniorok között a hölgyeknél Néda Júlia, míg férfiaknál Járvás Máté érdemelték ki a díjat eredményeikkel.

Utánpótlás korosztályban díjazottunk Tóth Rebeka.

Míg felnőtteknél két kiemelkedő versenyzőnk vihette haza az év UTE atlétája címet Madarász Viktória és Vindics Balázs.

2021

A serdülők között a lányoknál Katona Emma, míg fiúknál Csernus Péter vehette át a díjat.

Ifjúsági korosztályban hölgyeknél Kovács Léna, férfiaknál Birovecz Bátort szavazták meg eredményeik alapján az edzők az év atlétáinak.

Junior korosztályban Körtvélyi Eszter, míg férfiaknál Szinte Bálint lettek büszke tulajdonosai a díjnak.

Utánpótlás korosztályban 2020 után, 2021-ben is Tóth Rebeka vehette át az év atlétája címet, míg férfiaknál Járvás Mátét díjaztuk.

Felnőtt hölgyeknél 2021-es olimpiai résztvevőnk, magyar bajnoki címek és országos csúcsok büszke tulajdonosa, Madarász Viktória lett az év atlétája.

Míg férfiaknál szintén országos csúcs és bajnoki címek fűződnek a nevéhez annak a versenyzőnknek aki átvehette a díjat. 2021 év férfi atlétája Vindics Balázs.

A szakosztály hálás az edző kollégáknak, is akik égész évben fejlesztik, nevelik és kísérik a sikerek felé vezető úton a versenyzőket!

Hajrá UTE!

 

 

Sportolj velünk az UTE szakosztályaiban!

UTE az utánpótlásért alapítvány - 1%

Mi az, amivel megőrizheted a gyermekeid egészségét?
Mi az, amivel segítheted olimpikonjaink felkészülését?
Mi az, amivel segítheted kedvenc klubodat?
Mi az, amit igyen adhatsz tavalyról?

UTE az utánpótlásért Adószám: 18165159-1-41