Dátum: 2024 március 28. (csütörtök) | Gedeon, Johanna

hírek

Két bajnoki címmel zárták az évet atlétáink

A 2018-as évi szezont fiataljaink többpróba országos bajnoksága zárta az elmúlt hétvégén, ahonnan két bajnoki címmel és rengeteg egyéni csúccsal tért haza a csapat. Csapatban a Földi Gergő, Sánta Balázs, Almási Attila, Majoros Ádám összetételű csapat fiú négypróbában 6320 ponttal hódította el a magyar bajnoki címet, míg egyéniben 2073 pontos eredménnyel Földi Gergő nem talált legőzőre és lett aranyéremes. A Mázsa Izabella Éva, Kalmár Alíz Dorottya, Brehel Enikő, Pintér Blanka Ilona, Bálint Laura, Sziráki Szonja Alma leány négypróba csapatunk a 8. helyen végzett, míg a Bartha Lilla, Kovács Léna, Szekeres Léna, Turcsányi Eszter leány ötpróba csapatunk a 10. helyezést érte el. Fiú hatpróbázóink is egyéni csúcsokat értek el, de a létszám miatt ők csapatban nem tudtak részt venni a versenyen.

Gratulálunk minden versenyzőnek, valamint gratulálunk az edzőknek is, hiszen olyan összhangban tudták felkészíteni a versenyzőket a verenyre és segíteni egymás munkáját is, ami példa értékű és e nélkül nem lett volna ilyen sikeres ez a bajnokság. Köszönjük a bajnok csapat edzőjének Nyilasi Péternek, a magasugrásért felelős Szabó Istvánnak, a dobásokért felelős Ormay Anikónak és a gátfutásért felelős Kovács-Dóczi Orsolyának.

 

Eredmények:

 

Fiú négypróba U14

1. hely - 6320 pont

- Földi Gergő 2073 pont

- Sánta Balázs 1616 pont

- Almási Attila 1333 pont

- Majoros Ádám 1298 pont

U14A (80m gát, magasugrás, távolugrás, gerelyhajítás)

6. hely - Almási Attila (12.91mp, 1.38m, 4.64m, 21.71m)

U14B (80m gát, távolugrás, 300m, 1500m)

1. hely - Földi Gergő (13.25mp, 5.02m, 39.97mp, 4:46.08)

U14C (60m, ötösugrás, súlylökés, gerelyhajítás)

7. hely - Sánta Balázs (8.15mp, 11.92m, 8.91m, 23.71m)

11. hely - Majoros Ádám (8.55mp, 11.69m, 7.51m, 15.29m)

 

Leány négypróba U14

8. hely - 5900 pont

- Mázsa Izabella Éva 1679 pont

- Kalmár Alíz Dorottya 1596 pont

- Brehel Enikő 1443 pont

- Pintér Blanka Ilona 1182 pont

- Bálint Laura 1470 pont

- Sziráki Szonja Alma 1057 pont

U14A (80m gát, magasugrás, távolugrás, gerelyhajítás)

12. hely - Pintér Blanka (15.69mp, 1.21m, 3.80m, 18.61m)

U14B (80m gát, távolugrás, 300m, 800m)

11. hely - Mázsa Izabella (15.56mp, 4.04m, 45.03mp, 2:55.07)

13. hely - Kalmár Alíz Dorottya (16.09mp, 4.48m, 46.97mp, 2:58.91)

19. hely - Bálint Laura (16.29mp, 4.01m, 48.13mp, 2:52.55)

22. hely - Sziráki Szonja Alma (17.17mp, 3.93m, 51.90mp, 3:09.83)

U14C (60m, ötösugrás, súlylökés, gerelyhajítás)

14. hely - Brehel Enikő (9.57mp, 10.86m, 7.98m, 23.37m)

16. hely - Andó Nikolett (9.42mp, 10.60m, 7.68m, 21.70m)

 

Leány ötpróba U16

(80m gát, távolugrás, gerelyhajítás, magasugrás, 800m)

10. hely - 5472 pont

- Bartha Lilla 2058 pont

- Kovács Léna 1937 pont

- Szekeres Léna 1477 pont

- Turcsányi Eszter 1427 pont

33. hely - Kovács Léna (13.16mp, 4.20m, 4.59m, 1.38m, 2:54.40)

41. hely - Szekeres Léna (17.59mp, 4.10m, 12.85m, 1.41m, 3:06.44)

42. hely - Turcsányi Eszter (17.76mp, 4.06m, 5.87m, 1.26m, 2:41.42)

             - Bartha Lilla (13.30mp, 4.95m, 29.83m, 1.29m, DNS)

 

Fiú hatpróba U16

(110m gát, távolugrás, súlylökés, magasugrás, gerelyhajítás, 1500m)

23. hely - Birovetz Bátor 2213 pont (15.11mp, 4.92m, 6.35m, 1.42m, 19.53m, 5:20.99)

26. hely - Farkas Bálint 2147 pont (15.99mp, 4.93m, 6.67m, 1.36m, 21.12m, 5:14.96)

 

Gratulálunk!

Hajrá UTE! Hajrá atléták!

Képek

UTE Karate Szakosztály képei című gallériából ízelítő

Videó

Sportolj velünk az UTE szakosztályaiban!

UTE az utánpótlásért alapítvány - 1%

Mi az, amivel megőrizheted a gyermekeid egészségét?
Mi az, amivel segítheted olimpikonjaink felkészülését?
Mi az, amivel segítheted kedvenc klubodat?
Mi az, amit igyen adhatsz tavalyról?

UTE az utánpótlásért Adószám: 18165159-1-41